Az  ALTEREGO és a PART FESZTIVÁL SZERVEZŐI!

LEJJEBB TÖBBET IS MEGTUDHATTOK A SZERVEZŐKRŐL!

A KÉPET AZ IWIW KÖZÖSSÉGI PORTÁLRÓL LINKELTÜK!

SZÁNTHÓ ATTILA OLDALÁRÓL!

 

A KÉPEN LÁTHATÓ SZEMÉLYEK

SZÁNTHÓ ATTILA(ÜGYVEZETŐ)              TÓTH ANDRÁS (ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ)

Sorrendiség

 

FONTOS! A jegy hátoldalán szereplő ÁSZF alapján a jegy árának visszakövetelése iránti igényt a rendezvény elmaradását követő 30 napon belül kell jelezni a jegyértékesítő felé. Ebből kifolyólag megkérünk minden károsultat, hogy amennyiben a jegy árára igényt tart, időben regisztráljon annak érdekében, hogy képviseletében eljárva határidőben tudjuk jelezni szándékát a jegyértékesítő felé.


Az adatokat beérkezési sorrendben dolgozzuk fel. Annyi emberrel vesszük fel a kapcsolatot, amennyivel csak tudjuk, viszont a kapacitásunk véges.

A kapcsolatfelvétel után van még néhány adminisztratív teendő. amit el kell intézni, ezért ha erre nem hagysz időt, nem tudjuk garantálni, hogy a Te jelentkezésed is belefér a határidőkbe.

Minél előbb jelentkezel, annál nagyobb a valószínűsége a sikeres csatlakozásnak.
 

ITT TUDSZ JELENTKEZNI: http://www.pertarsasag.com

Úgy tűnik, a második fesztiválra sem mehet el érvényes jegyével az, aki még az agárdi Partra vett heti bérletet. A velencei-tavi r’n’b, trance és bikinifesztivál szervezői a július 28-ai kapunyitás előtt két héttel ismerték el hivatalosan, hogy nem lesz buli a tónál, de az iparági pletykák már hetekkel azelőtt arról szóltak, fizetési gondjai vannak a rendezvénynek [1]. A Part szervezői július 14-én még azt mondták [2], mindenkinek visszaváltják a jegyét, de amikor megjelentek az első csalódott vásárlók, kiderült, kézpénzt senkinek nem adnak, mondván, a belépők érvényesek az augusztus 23. és 26. között megrendezendő orfűi Alteregóra. Arra a fesztiválra, amely a Fishing on Orfűt szervező Lovasi András szerint nemcsak ellopta a harmadik éve sikeres rendezvényük koncepcióját, de még a honlapjukat is egy az egyben lemásolták [3].

31668 106719769375686 100765319971131 59817 4021994 n

Shaggy helyett Depresszió

Tehát elvileg egy hónappal később, 150 kilométerrel arrébb bulizhatnának a Part fesztivál károsultjai, ráadásul olyan fellépőkkel, akiket Akon vagy Shaggy rajongói valószínűleg füldugóval is csak fintorogva tudnak befogadni. A szervezők szerint ugyanis a Road vagy az Aurora koncertjére kéne metálos fejkörzést végezniük azoknak, akik Shaggy bikinis seggrázására fizettek be.

Az orfűi fesztiválra ráadásul 4777 forintért lehet bérletet venni, míg a Partra 25 ezer forintért is árultak heti jegyet. Az Alterego szervezői szerint azért nincs ezzel gond, mert a rendezvény átveszi a Part közel százötven fellépőjét is, a nagy sztárok kivételével szinte mindenkit. Vagyis ha úgy számolunk, hogy egy Akon-koncert ér egy Kerozint, pénzünknél vagyunk.

A baj az, hogy az Alterego hivatalos Facebook-oldala [4] alapján a Part százötven fellépője közül eddig csak Ollie Goedicke, művésznevén D.O.N.S. mondott igen a felkérésre. A Facebook-oldalon egyébként elkeseredett trance-rajongók próbálnak tízezer forintért megszabadulni 25 ezer forintért vett hetijegyüktől, de nincs kereslet, hiszen hivatalosan még mindig ötezer forintnál is kevesebbért adják az Alterego bérletét.

A kemping nem tud róla

Egyre több jel mutat azonban arra, hogy az sem jár jól, aki hajlandó megbarátkozni egy új szubkultúrával, és a Bombastic helyett jót pogózna az Idorura. Az Alterego is bajban van ugyanis, a hivatalos honlap [5] hírei szerint például lemondott Tóth András, a fesztivált szervező cég ügyvezető igazgatója, ráadásul egy ideje a site-on megadott hivatalos információs vonalon is csak hangposta fogadja az érdeklődőket.

aletergo fb
Beszélgetés a fesztivál Facebook-oldalán

A Facebookon és honlapjukon is azt állítják az Alterego szervezői, hogy a rendezvény nem marad el, de ennek ellentmond, hogy a fesztivál helyszínéül hirdetett orfűi Panoráma Kemping tulajdonosa szerint nincs is szerződésük.

“Többszöri megkeresésünkre sem tettek eleget előlegfizetési kötelezettségüknek, megszakadtak az egyeztetések. Ennek alapján valószínűsíthető, hogy Orfűn az Alterego Fesztivál nem kerül megrendezésre!” - áll a kemping hivatalos közleményében.

Ráadásul csütörtökön az Alteregón fellépő művészeket képviselő menedzserek közös közleményben jelezték [6], a fesztivál indulása előtt 19 nappal még mindig nincs érvényes szerződésük a szervezőkkel. Ráadásul a fellépők szerint a szervezőket sem telefonon, sem emailen nem tudják elérni egy ideje. A közleményt majd két tucatnyian írták alá, köztük Subb Bass Monster, Gangxsta Zolee, az Irigy Hónaljmirigy, a Magna Cum Laude és a Magashegyi Underground menedzserei is.

Az ügyben szerettük volna természetesen elérni a Part fesztivál és az Alterego szervezőit, de ez sehogy sem sikerült. Annyit lehet tudni, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is vizsgálatot folytat a Partot szervező Agárdi Fesztivál Kft. ellen, de ők is azt ajánlják, hogy aki vissza szeretné kapni a pénzét, indítson polgári peres eljárást.

Persze 25 ezer forintért sokan nem perelnének, ezért alakult meg egy pertársaság, ami a károsultakat képviseli.Ez nemcsak a szervezőkkel, de a Ticket Próval és más jegyértékesítőkkel szemben is képviseli a károsultakat, mivel álláspontjuk szerint a jegyértékesítőkkel kötöttek szerződést azok, akik rajtuk keresztül vették a belépőket. A pertársaság károsultak jelentkezését várja, a károsultaknak szóló honlapon lehet többet megtudni [7] a működéséről.

Nem elég ellopni egy ötletet

27818 104731986241131 100765319971131 47671 4417579 n

Hogy miért bukik be egy fesztivál? Bukovinszky Béla, a Hegyalja főszervezője szerint leginkább azért, mert a legtöbb új fesztiválszervező azt gondolja, elég némi pénz és kapcsolati tőke, a koncepcióhoz pedig egy már működő ötlet lenyúlása. A piacra belépők azonban nem számolnak azzal, hogy egy külföldi fellépőket is felvonultató rendezvény költségvetésé minimum 200 millió forint, ráadásul az első évben várhatóan nem lesz nyereséges.

“Egy sikeres fesztiválhoz szükség van egy jól átgondolt üzleti tervre, arra, hogy a szervezők hosszú távra gondolkodjanak, de mindenekelőtt türelemre. A fesztivál jellemzően nem olyan befektetés, ami azonnal megtérül” - állítja Bukovinszky, aki szerint a teljes piacot, valamint a jelenlegi gazdasági környezetet figyelembe véve ez a helyzet nem ideális új rendezvények indításához. Szerinte a piac telített, sőt túltelített, ráadásul a válság a keresletet is szűkítette.

“A legtöbb végül megbukó fesztivál tulajdonosa nem azért vágott bele a rendezvény szervezésébe, hogy mindenképpen csődbe vigye a rendezvényt, aztán lelépjen az elővételben elkelt jegyek árával” - véli Gerendai Károly, a Sziget főszervezője, aki szerint a piacra újonnan belépők egyszerűen azt gondolják, hogy egy fesztivál csak annyiból áll, hogy lefoglalják a helyet, meghívják a fellépőket, bérelnek egy színpadot, és beszedik a jegyek árát. Pedig a sikereshez Gerendai szerint üzleti koncepció kell. Látni kell, hogy hol vannak még lefedetlen területek a piacon, ismerni kell a célcsoport igényeit, és nem árt tudni, hol és hogyan szükséges kommunikálni a rendezvényt.

“Egy fesztivál a legritkább esetben sikeres az első évben, ha minden jól megy, és a rossz idő sem ront el semmit, három-négy év kell ahhoz, hogy önfenntartóvá váljon” - véli Gerendai.

“A Balaton Sounddal nagy szerencsénk volt, hiszen már az első évben nyereséget termelt de a szerencsére nem lehet üzleti tervet alapozni. Az idei Stargarden előtt például úgy tűnt, hogy ez ugyanúgy megtalál egy piaci rést, mint annak idején a Balaton Sound. A célcsoportnak az előzetes felmérések alapján tetszettek a programok, a kutatások alapján tudnak és hajlandóak is költeni, a siker mégis jelentősen elmaradt a remélttől." Gerendai szerint kiegyensúlyozott gazdasági környezetben is több év, mire egy fesztivál stabil szereplőjévé tud válni a piacnak, de ilyen túlkínálat és gazdasági válság esetén gyakorlatilag esélytelen betörni. Egyébként is várható, hogy le fog tisztulni a kép, azaz néhány fesztivál el fog tűnni.

A piacot deformálja az, hogy számos fesztivál önkormányzati és állami támogatással valósul meg, olyanok is vannak, amelyekre nincs valós igény, így a többi könnyen ellehetetlenül.

A Cg.01-09-930637 cégjegyzékszámú AGÁRD Zenei Fesztivál Korlátolt Felelősségű Társaság (1024 Budapest, Margit körút 15-17. 1. em. 3/a.) cég 2010. augusztus 8. napján hatályos adatai a következők:

I. Cégformától független adatok

2. A cég elnevezése
2/1. AGÁRD Zenei Fesztivál Korlátolt Felelősségű Társaság
  Bejegyezés kelte: 2009/12/23 Közzétéve: 2010/01/14
  Hatályos: 2009/12/23 ...
   
5. A cég székhelye
5/1. 1024 Budapest, Margit körút 15-17. 1. em. 3/a.
  Bejegyezés kelte: 2009/12/23 Közzétéve: 2010/01/14
  Hatályos: 2009/12/23 ...
   
11. A cég jegyzett tőkéje
11/1.
Megnevezés Összeg Pénznem
Összesen 500000 HUF
azaz ötszázezer HUF.
  Bejegyezés kelte: 2009/12/23 Közzétéve: 2010/01/14
  Hatályos: 2009/12/23 ...
   
21. A cég adószáma
21/1. Adószám: 11698438-2-41.
  Bejegyezés kelte: 2009/12/23 Közzétéve: 2010/01/14
  Hatályos: 2009/12/23 ...

 

A képviseletre jogosul(tak) adatai

  A képviseletre jogosul(tak) adatai
13/1. Kocsispéter Gergely ügyvezető (vezető tisztségviselő) (an.: Pál Rozália)
Adóazonosító jel: 8422710560
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2009/12/01
  Bejegyezés kelte: 2009/12/23 Közzétéve: 2010/01/14
  Hatályos: 2009/12/23 ...
   
13/2. Schóber Judit ügyvezető (vezető tisztségviselő) (an.: Fehér Ibolya)
Adóazonosító jel: 8419193488
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2009/12/01
  Bejegyezés kelte: 2009/12/23 Közzétéve: 2010/01/14
  Hatályos: 2009/12/23 ...
   
20. A cég statisztikai számjele
20/1. 11698438-8230-113-01.
  Bejegyezés kelte: 2009/12/23 Közzétéve: 2010/01/14
  Hatályos: 2009/12/23 ...
   
21. A cég adószáma
21/1. Adószám: 11698438-2-41.
  Bejegyezés kelte: 2009/12/23 Közzétéve: 2010/01/14
  Hatályos: 2009/12/23 ...
   
32. A cég pénzforgalmi jelzőszáma
32/1. 10700440-49864902-51100005
A számla megnyitásának dátuma: 2010/01/05.
A pénzforgalmi jelzőszámot a CIB Bank Zrt. Kékgolyó utcai Fiók (1122 Budapest Kékgolyó utca 1.) kezeli.
Cégjegyzékszám:
  Bejegyezés kelte: 2010/01/11 Közzétéve: 2010/01/28
  Hatályos: 2010/01/11 ...
   
45. A cég elektronikus elérhetősége
45/1.
A cég e-mail címe: info@pspmedia.hu
  Bejegyezés kelte: 2009/12/23 Közzétéve: 2010/01/14
  Hatályos: 2009/12/23 ...
   
49. A cég cégjegyzékszámai
49/1.
Cégjegyzékszám:

Vezetve a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság-nál.
  Bejegyezés kelte: 2009/12/23 Közzétéve: 2010/01/14
  Hatályos: 2009/12/23 ...
   

II. Cégformától függő adatok

1. A tag(ok) adatai
1/1. Kocsispéter Gergely (an.: Pál Rozália)
A tagsági jogviszony kezdete: 2009/12/01
  Bejegyezés kelte: 2009/12/23 Közzétéve: 2010/01/14
  Hatályos: 2009/12/23 ...
   
1/2. Schóber Judit (an.: Fehér Ibolya)
A tagsági jogviszony kezdete: 2009/12/01
  Bejegyezés kelte: 2009/12/23 Közzétéve: 2010/01/14
  Hatályos: 2009/12/23 ...
   
1/3. PM. Trading Korlátolt Felelősségű Társaság
HU-1012 Budapest, Logodi utca 48. 3. em. 2.
Cégjegyzékszám:

A tagsági jogviszony kezdete: 2010/03/11
  Bejegyezés kelte: 2010/03/22
  Hatályos: 2010/03/22 ...

http://www.facebook.com/note.php?note_id=143565562335290

zenekarok hivatalos sajtóközleménye


Az Alterego Fesztiválon - a fesztivál hivatalos honlapján(www.alteregofesztival.eu) - fellépőkként meghirdetett zenekarok nevében fordulunk a nyilvánossághoz. Mi, e közleményt aláírók a fesztivál hivatalos nyitónapja(2010.08.23.) előtt 19 nappal még semmilyen aláírt vagy érvényes szerződéssel nem rendelkezünk, miközben az általunk képviselt zenekarok nevei már hetekkel ezelőtt fölkerültek a fesztivál honlapjára. A fesztivál szervezőit sem telefonon, sem e-mail-ben nem tudjuk elérni, többszöri megkeresésünkre sem reagáltak. Orfű hivatalos honlapjáról továbbá tudható, hogy a fesztivál szervezői a mai napig nem rendelkeznek érvényes terület bérlési szerződéssel, mivel előleg fizetési kötelezettségüket a fesztivál tervezett helyszíne, a Panoráma Camping felé nem teljesítették. Megkeresésünkre, a hang-, fény-, és színpadtechnikát a fesztivál valamennyi helyszínére biztosító fővállalkozó is, hasonlókról számolt be: a megállapodásuk szerinti előleget határidőig ő sem kapta meg, s mivel a szervezőkkel való tárgyalásai - egyértelmű fizetésképtelenségük okán - értelmetlenné váltak, a fesztivál technikai lebonyolításától elállt, további egyezkedésről hallani sem akar. A fesztivál egyik fő támogatójaként megjelenített Port.hu-nál pedig elmondták: még májusban egyszer valóban megkeresték őket azzal, hogy médiatámogatási szerződésről tárgyaljanak. Azóta, ahogy mondani szokás, a hírüket sem hallották.
A fesztivál honlapján ugyanakkor hajmeresztőbbnél, hajmeresztőbb hírek jelennek meg - tegyük hozzá, a helyesírás szabályainak arcpirító figyelmen kívül hagyásával - többek között arról, hogy az elmaradt Part Fesztivál fellépői majd ezen a fesztiválon fellépnek, így az arra váltott bérletek és jegyek az Alteregora érvényesek. Miközben tehát a Part Fesztiválra jegyet vagy bérletet váltókat sem kártalanították, arcátlan módon azzal hitegetik őket, hogy részt vehetnek, egy teljesen más arculatú, 300km-rel a Part Fesztivál helyszínétől megrendezni tervezett fesztiválon, amely - egyébként most már tudhatóan - valójában csak egy honlapon létezik és amelyről csupán, egy fesztivál megrendezéséhez szükséges anyagi és szellemi bázissal nem rendelkező huszonéves fiatalok, szinte naponta változó csoportja, írogat elképesztő hazugságokat, ugyanezen honlapon.
Mi, a zenekarok képviseletében döbbenten állunk a történtek előtt és a megfelelő jogi lépések megtételét megelőzően, először a nyilvánossághoz fordulva szeretnénk hangot adni fölháborodásunknak és aggodalmunknak. A sok éve tisztességesen működő kisebb és nagyobb fesztiválok iránti bizalmat is megrendítheti, ha a semmiből föltűnő, e szakmának korábban még a közelébe sem merészkedő dilettánsok, haszonleső kóklerek vagy vakmerő csalók gondolják hirtelen úgy, hogy fesztivált szervezni a világ legegyszerűbb dolga. Különösen felháborító, amikor sok ezer, zenét szerető fiatal jóhiszeműségével visszaélve, tőlük forint tízezreket kicsalva, felelősségre vonás nélkül tűnhetnek el, a magukat néhány hétre fesztivál szervezőknek föltüntető gátlástalan nyerészkedők.

Aláírók: Varga Géza(Sub Bass Monster, Poniklo, Rodeo, Bijou), Hegyi Csilla(Kowalsky meg a Vega, Fish!, Blind Myself, Idoru), Lévay Hangyássy László(Hangya Produkció-Zorall, Junkies), Szekeres András(Stereomilk), Goreczki ’Kisbé’ Szabolcs(Aurora), Kiss Áron(Roy és Ádám Trió), Pignon(Colorstar), Oláh Andor(Maszkura és a Tücsökraj), Angerer Attila(Gangxsta Zolee és a Kartell), Benedetti Péter(Hangmás, Nils, Kollaps), Mészáros ’Kojsz’ Tamás(Kojsz Productions-hip-hop színpad fellépők), Szabó András(Magna Cum Laude), Lehotay Judit(Magashegyi Undrground), Marsi László(Alvin és a Mókusok), Fodor Péter(Irigy Hónaljmirigy), Kovács Ákos Dadan(Supernem, Soerii&Poolek, The Moog), Jeges Zsolt, Túri Mónika(Mamazone-Turbo, Takács Eszter, Jurij, Folkfree, Napokon)

 

 

Lovasi András Orfűn harcol a fesztiváljáért

2010.05.31. 10:05 - valuska lászló

Orfű egy csendes és gyönyörű hely Pécs mellett. Arról ismert, hogy itt lakik Lovasi András, aki csinált egy szimpatikus házi fesztivált a helyi kempingbe. Annyira jól sikerült, hogy idén már három is lesz belőle: egyet az EFOTT, egyet egy új, Alterego néven induló kft. szervez. Utóbbiak meghívták a Kiscsillagot fellépni, de Lovasiék nem mennek.

"Etikátlan pofátlanság Orfűn hasonló stílusú zenei fesztivált rendezni. Mi sem megyünk Sopronba még egy Voltot csinálni" - mondta megkeresésünkre Lovasi András, aki már harmadszor csinálja meg a Fishing On Orfűt. Szerinte egyszerűen először lemásolták az ötletét.

A Fishing On Orfű (FOO) ritka kellemes fesztivál volt, sőt közös táborozás. A sikert meglovagolva ugyanide hozták július 13-18. között az egyetemi vándorfesztivált, az EFOTT-ot, elsősorban azért, mert 2010-ben Pécs Európa kulturális fővárosa, így a támogatás miatt érthető a döntés. Fellép a Kispáltól a Tankcsapdán át a Quimbyig mindenki, aki ilyenkor szokott [1]. Egyébként a Fishing On Orfű is az EKF-év hivatalos programja.

Kopipészt fesztiválszervezés

A Fishing On Orfű Alterfeszt rendezvénytől nevében alig különbőző, Alterego Fesztivált is rendeznek augusztus 23-26. között. A két szervezőcsapat kicsit összekapott, próbálják őket leültetni, hogy mindenkinek jó legyen. Az sokat elárul, hogy az új orfűi fesztiválon nem lép fel Lovasi egyik zenekara sem, sőt a holdudvarába tartozóak közül sem jeleztek vissza.

Az Alterego szlogenjével és fellépőivel is követi a FOO-t, sőt a Lovasi-Rátgéber páros által kitalált szörnyvadászatot is másolják hódvadászatként. Meglepőek az egyezések: még a házirendet is átvették a honlapjukról. "Akkor borult ki a bili, amikor a honlapunk tartalmát is lemásolták" - utalt a fordulópontra Lovasi.

A Panoráma kempinget üzemeltető Gonda Tibort néhány hónapja még azzal keresték meg, hogy hiphop és dance témában szerveznek sokkal bulizósabb, diszkósabb fesztivált, és ezzel nem is lett volna probléma, mivel más a célcsoport. A tematika közben megváltozott, alternatív zenei fesztivált igyekeznek gründolni, legalábbis a név, az Alterego ezt sugallja, kissé hamisan: "Nem a zene lesz alternatív, hanem a fesztivál lesz önmegvalósító" - mondta Héjj Rebeka sajtófőnök, aki elárulta, hogy több helyszínt, így Balatonaligát és Csepelt is megnézték, de erre esett a választásuk.

Csak egy maradhat

Lovasi, aki elmondta, hogy az ő headlinereiket is megkeresték sorra, és a zenekarokat alku nélkül veszik meg. Ez erős kezdés ahhoz képest, hogy a FOO első évében annyira nem volt pénzük Lovasiéknak, hogy minden zenekarral külön alkudoztak. "Megmondtam a FOO-n fellépő zenekaroknak, hogy választhatnak a kettő között, de azt nem szeretném, ha mindkettőn fellépnének" - mondta Lovasi.

Az alteregósok saját elmondása szerint járták a fesztiválokat, és most "minden hibát ki akarnak küszöbölni, lesznek napközbeni programok, játékok és újdonságok is". Ennyit tudtunk meg eddig, mert a honlapról csak az derült ki, hogy Bagi és Nacsa fellép. Egyébként lesz kulturális program, szexuális felvilágosítás, póker, bmx és diszkó is.

"Most azon dolgozunk, hogy a két fesztivál szervezői leüljenek egymással beszélni a profiltisztításról" - mondta a kempinget vezető Gonda. Szerinte is jobb lenne, ha jobban különböznének egymástól a rendezvények. A headlinerek között megtalálható az Irigy Hónaljmirigy,  a Nemjuci (tárgyalás alatt, még nem szerződtek le), Galla Miklós és a Rómeó vérzik. A dombóvári fesztiválszervező cégnek ez az első projektje. "Két külföldi, nagyon hallgatott zenekarral is tárgyalásokat folytatunk" - mondta az Alterego főszervezője, Tóth András, ami elég későinek tűnik, de ők bíznak a sikerben. Neveket nem árultak el. "A Fishing On Orfű kisebb tábort megmozgató, családias fesztivál, eléggé különbözik a miénktől" - mondta Héjj.

Hiphopból az alternatívon át az Irigy Hónaljmirigyig

Az Alterego telefonos megkeresésemre először lecsekkolt, hogy valóban az vagyok, akinek mondom magam, de miután kiderült, hogy ez nem kamuriport, Tóth András elárulta, nagyon sok rosszakarójuk van. A Lovasi Andrással folytatott beszélgetéseikről semmit nem akartak mondani: "A FOO-val mondhatni történt megbeszélés, de részleteket nem szeretnék erről mondani."

"Feleslegesen rontjuk egymás piaci helyzetét, bár nagy kárt nem okoznak nekünk" - mondta Lovasi. Szerinte ahogy az EFOTT is meg tudta őket keresni, hogy mit szólnának a vándorfesztivál Orfűre hozásához, úgy ez az Alteregótól is elvárható lett volna: "Minket nem kerestek meg, mert a sajtósuk szerint nem találták az elérhetőségünket".

Tavaly és idén 5 millió forintot raktak a FOO-ba, hogy színpadilag és tehnikailag jó legyen, ezért szóbeli vétójoga mindenképpen van az énekes-szervezőnek, hogy ki használja a cuccát, illetve, hogy a profiltisztaság megmaradjon.

Tavaly 12 ezren voltak a FOO-n, idén 15 ezret várnak, összesen hatezer vendégéjszakát könyveltek el csak a kempingben. A településen minden kiadó magánszállást foglalt volt, ami a turizmusból élő Orfűnek hatalmas bevételt jelent. Az EFOTT-ra napi 8-12 ezer embert, összesen 50-60 ezret várnak, ami a település számára 2-300 millió forintos bevétel.

süti beállítások módosítása